Sotkovszky Lajos

Sotkovszky Lajos

Szakmai önéletrajzom semmiképpen sem tekinthető szokványosnak. Most éneket, zenét tanítok a Papp Katalin magán művészeti alapiskolában, pedig gyermekkoromban zeneiskolába sem jártam.

Tíz évesen már ministránsként, az oltártól, előénekesként vezettem a népet a garamkövesdi, Szent Mihály Katolikus templomban, amikor a kántor vagy az előénekes nem voltak jelen. 13 éves koromban falunk esperes/plébánosa, a nyugdíjba vonuló Flóriánchich András tehetségem okán megajándékozott egy harmóniummal. Az utód, Mózes Gyula, párkányi káplán személyében a gondviselés egy nagy és türelmes tanítót küldött nekem. Közel három évig teljesített nálunk szolgálatot, ezalatt megtanította nekem a zene alapjait. Orgonálni tanított és az egyedi képzés megalapozta zenészmivoltomat. Közben Garamkövesd, Leléd és Helemba kántora lettem. Aki tisztában van a Római Katolikus Egyház papjait érintő szokásokkal, az tudja, hogy néhány évig állnak csak egy közösség szolgálatában. Így történt, hogy 1990 – ben Sepp Péter káplán érkezett falunkba. Péter atya szintén jól képzett zenész, létrehozott egy ifjúsági zene és énekkart, gitározott, így egy új hangszer bűvkörébe kerültem, a zenekari tapasztalat pedig előre vetíti későbbi működésemet és sikereimet.

Szakmai tapsztalatok:

1987 – 1994 Kántor (Garamkövesd, Leléd, Helemba)

1990 – 1994 Zenekar vezető – Római Katolikus ifjúsági ének/zenekar (Garamkövesd) 1994 – 1995 Kántor (Nagysalló, Málas, Endréd)

1995 – 1996 Ének/zenekar vezető – Római Katolikus ifjúsági ének/zenekar (Érsekújvár –  nagytemplom)

1996 – 2002 Vándor verséneklő együttes (Érsekújvár) alapító tag (Megjelent hanghordozó: Szememben hordozlak)

2001 – 2004 Kántor (Érsekújvár – Ferences templom)

2003 – 2005 Keresztút (Sillye Jenő, Kovács Gábor) koncertkörút a Felvidéken a nagyböjti időszakban (gitár zene, többszólamú énekek)

2004 – 2008 Énekes, táncos előadó – Érsekújvári Operett Kvintett (alapító tag) 2004 – 2008 Énektanár (Liszt Ferenc Művészeti alapiskola, Párkány)

2005 –          Sotkovszky Lajos – Egyszerű szavak (CD kiadvány a Szlovák Köztársaság Kultúrminisztériumának és az Illyés Közalapítvány támogatásával) Producer, felvételvezető és stúdiómunka: Emmer Péter

2005 – 2006 Szólista – Stilla Pectus nőikar (Párkány)

2005 – 2008 Jézus szerepe – Mária evangéliuma (Tolcsvay László, Müller Péter, Müller Péter Sziámi) az Érsekójvári Rockszinpad előadásában

2006 – 2008 Jákob szerepe – József és a színes szélesvásznú álomkabát (Andrew Lloyd Webber) az Érsekójvári Rockszinpad előadásában

Tanulmányok:

1993 – 1994 Egyházzenei tanfolyam (120 óra) Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, Budapest 2000 – 2004 Kardos Dezider magán Konzervatórium (Nagytapolcsány) – Magánének

2022 –          Kardos Dezider magán Konzervatórium (Nagytapolcsány) – Magánének